Hírek
2021. Június 27. 14:07, vasárnap |
Bulvár
Forrás: mti - fotó: instagram.com/fernandoalo_oficial
Fernando Alonso 40-en túl is tervezi Forma-1-es jövőjét
A Forma-1 kétszeres spanyol világbajnoka, Fernando Alonso úgy tervezi, hogy 2024-ig marad tagja az autós gyorsasági világbajnokság mezőnyének.
Az Alpine július végén 40 éves pilótájának jelenlegi szerződése a következő idény végéig szól, de úgy gondolja, hogy további két évet hosszabbítani fog jelenlegi csapatával, amely nemrég kötött 2024-ig érvényes megállapodást az istálló másik pilótájával, a francia Esteban Oconnal.
"Én is itt leszek, még 2024-ben is, Esteban csapattársaként" - idézte a madridi AS című sportnapilap Alonsót, aki 2001-ben debütált a Forma-1-ben az olasz Minardi színeiben. Két évvel később írt alá a Renault-hoz, amelynek versenyzőjeként 2005-ben, majd 2006-ban is világbajnoki címet szerzett. Utána a McLaren és a Ferrari pilótája is volt, és a 2018-as vb-szezon után köszönt el a Forma-1-től. A mostani idényben tért vissza a Renault-utód Alpine versenyzőjeként.
Eddigi Forma-1-es karrierje alatt Alonso 322 nagydíjon indult, 32 győzelmet aratott és 22-szer rajtolt az első helyről.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 23. 07:52, hétfő | Bulvár
Az áradás elől menekülő vadak miatt kell lezárni a magyar főutat
Vasárnap korábban, már 17 órától lezárják az 55-ös főutat Pörböly és Baja között a dunai árhullám elől menekülő vadak miatt - közölte honlapján a rendőrség.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.