Hírek
2012. Február 22. 07:05, szerda |
Kék hírek
Forrás: mno / MTI
Kalapáccsal indult kocsit szerezni
Feltört hat autót, kocsikázni indult, végül egy árokban kötött ki egy 17 éves fiatalember hétfőn késő este Szegeden.
A fiatalember vallomása szerint „csak kocsikázni akart” a városban. Magához vett egy kalapácsot, és azzal járta Szegedet a parkoló autókat figyelve. Először a Tópart utcában tört fel egy autót, átkutatta, majd megpróbálta elindítani, de nem járt sikerrel. Ezért továbbment a Nyitra utcába, ott három autó ablakát törte be a kalapácsával. Egy Lada Nivát be tudott indítani, és autózni indult vele.
Útközben azonban megfeledkezett arról, hogy csúsznak az utak, és a Vándor utcában árokba borult. Ekkor kivette az autóból az értékeket, majd kiszállt, és feltört még egy Opelt. A kutatás közben felvillantotta a kocsi fényszóróját, ezt vették észre az arra haladó járőrök. Amikor az autóhoz értek, azt látták, hogy az ablaka be van törve, valaki pedig kiugrik belőle, és futni kezd. Rövid üldözés után elfogták a fiatalembert. Már a helyszínen mindent elismert, sőt azt is elmondta, hogy a Kukorica utcában is feltört egy Ladát.
Kihallgatása után a Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.
mno / MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.