Hírek
2022. Január 28. 08:38, péntek |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/ügyészség
Kilencszer lőtt sógorára
Másodfokon is elítélték a férfit.
A vádirat szerint a férfi és a sógora egy korábbi családi konfliktus miatt rossz viszonyban voltak, emiatt a vádlott testvére és a sógora sokat veszekedtek egymással. A vádlott 2020. november 28-án Sárisápon délelőtt az utcán összetalálkozott testvére gyermekével, aki elmondta neki, hogy szülei megint a vádlott miatt vesztek össze. A férfi magához vette az engedéllyel tartott gáz – és riasztó fegyverét, ezt követően a testvérével és annak családjával találkozott az egyik sárisápi buszmegállóban azért, hogy együtt elutazzanak a nagyszülőket meglátogatni. A vádlott sógora kocsival utánuk ment, majd amikor odaért a buszmegállóba, kiszállt a járműből és a vádlott felé indult, aki elővette a fegyvert, és kilenc alkalommal célzott lövést adott le sógorára – közölte az ügyészség.
A vádlott sógorának sérülése nem keletkezett, azonban a férfi kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásától a buszmegállóban várakozók megijedtek.
Mindezért fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt indult ügyn az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján. Az Esztergomi Járásbíróság 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a lövöldöző férfit.
Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
A vádlott fellebbezése alapján eljárva a Tatabányai Törvényszék most, mint másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.