Hírek
2018. Június 04. 19:06, hétfő |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Miskovits Marci berobbantja a nyarat új számával - VIDEÓVAL
Miskovits Marci továbbra sem tétlenkedik, már ami a zenélést illeti.
A The Palace (egykori Flatband) zenekar egyik oszlopos tagjával, a különleges nevű Fehér Hollóval készített közös dalt, ami leginkább a trap és a pop műfaj jegyeit hordozza magában.
A közös munkának az ötlete sem akárhogyan jött, Marci egy televíziós interjú alkalmával ismerkedett meg Hollóval, amikor épp a mikrofon másik oldalán állt. „Vendégműsorvezető voltam egy adás alkalmával az M2 Petőfi TV-n, amikor a The Palace-os srácokkal készítettem egy interjút az új klipjük kapcsán. Már akkor feltűnt, hogy egy hullámhosszon vagyunk és azonos a zenei ízlésünk, s időközben kiderült, hogy Holló producerkedik is, ezért mindkettőnk számára szinte egyértelmű volt, hogy valami közös produktumot kell létrehozzunk” – mesélte Marci.
A dal egy könnyed nyári érzést hordoz magában, és természetesen most is a fiatalok által kedvelt budapesti éjszakáról és a bulinegyedről szól. A klipet Kovács Bálint Illés rendezte, aki egy fontos társadalmi problémára is szeretné felhívni az Y generáció figyelmét. „A klipben szereplő lányok folyamatosan a mobiljukat nyomkodják és elfelejtik megélni a pillanatot. Fontos lenne, hogy ne vesszünk el a virtuális világban, s megfelelő módon és mennyiségben használjuk a közösségi oldalakat” - osztotta meg gondolatait a rendező.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).