Hírek
2013. Január 27. 11:06, vasárnap |
Életmód
Forrás: mno.hu
Mit tehet az emberiség önmaga megmentéséért?
Úgy tűnik, nincs esélye annak, hogy olyan gyorsan értékrendet és fogyasztási kultúrát váltsunk, hogy valamit érdemben is tehessünk a klímaváltozás ellen – állítja az MNO-nak Kiss Károly környezetgazdász. A Corvinus Egyetem oktatója szerint a fogyasztói társadalom és különösen annak amerikai változata szorul átgondolásra. Erőteljesebb vállalásokra lenne szükség még a Kiotói Egyezmény céljainál is, miközben semmi sem történik, a legnagyobb szennyezők pedig lapítanak. Magyarországnak ebben a játszmában kibocsátásának alacsony mértéke miatt nem osztanak lapot. Nem elhanyagolható annak a veszélye, hogy az emberi faj még ebben a században kipusztítja önmagát, hiszen nem csak a klímaváltozás jelenthet veszélyt rá.
– Tavaly is összegyűltek a nagy emberek megbeszélni, mi lesz a jövővel klímaváltozás szempontjától. Mire jutottak?
– A Kiotói Egyezmény 2012-ben lejárt, 2009-től kezdve minden év végén megpróbálnak egy újabb, azt helyettesítő és a céljait jóval ambiciózusabban megközelítő nemzetközi minimumot tető alá hozni.
– Ezekről az összejövetelekről a társadalom szélesebb rétegeihez nagyrészt csak az jut el, hogy a politikusok összeülnek, jól néznek ki, jókat esznek és kis túlzással, de megállapodnak abban, hogy miről kellene megállapodni legközelebb. Nem álságos ez? Olyan hangok is vannak, hogy a jegyzőkönyv megbukott, és a helyzet egyre rosszabbá válik.
– Talán nem az „álságos” kifejezés a legjobb szó ide. Az Economist dohai konferenciát értékelő cikke az abszurd abszurdjának nevezte az eseményeket. Miközben a kiotói kötelezettségvállalásokhoz képest jóval komolyabb vállalásokra lenne szükség, immár negyedik alkalommal nem történik semmi. Hogy a korábbi vállalások teljesültek-e vagy sem, nem lehet egy szóval kifejezni, hiszen akik vállaltak valamit – az Európai Unió és benne Magyarország is –, teljesítették a kötelezettségeket. A probléma: a Kiotói Egyezménynek nem részesei a legnagyobb kibocsátók, elsősorban az Egyesült Államok és Kína. És nélkülük az egész semmit sem ér.
– Holott éppen az Egyesült Államok, Kína és India lehetnek a legnagyobb gazdaságok néhány évtized múlva. Az USA most is a legnagyobb, a másik két ország pedig minden erőforrást annak rendel alá, hogy behozza a lemaradást. Lehet ezeket a nagy országokat kényszeríteni felelősségteljesebb gondolkodásra?
– Nem lehet kényszeríteni ezeket az országokat. A nemzetközi környezetvédelem intézményrendszerében nincsenek kényszerítő elemek. Ez fontos sajátosság ahhoz viszonyítva, hogy az ENSZ BT-nek vagy éppen a WTO-nak milyen komoly jogosítványai vannak „szabálysértés” esetére. A nemzetközi környezetvédelem e fogyatékossága mögött az áll, hogy a legnagyobb szennyezők nem érdekeltek ebben, hiszen az USA nem fog önmaga ellen szankciókat hozni. Most ez az alaphelyzet, Amerika nem akar lemaradni, a feltörekvő országok pedig fel akarnak zárkózni. De életmódbéli különbségek is vannak: Európában elképzelhetőnek tartanak egy olyan életmódot, amely kevesebb fogyasztásra, autóhasználatra épül, Amerikában ez elképzelhetetlen. Pedig nem a versenyképességet kellene feláldozni, hiszen egy ország versenyképes lehet egészen alacsony fajlagos energiafelhasználás mellett is. Ilyen Japán, amely a csúcson van, a másik véglet pedig Amerika. Tehát a kritikus pont nem a versenyképesség, hanem az életmód, amit nem akarnak feláldozni a klímavédelem oltárán.
– Egyfajta kulturális, filozófiai váltásra lenne szükség a fogyasztás szempontjából?
– A fogyasztói társadalom, és különösen annak amerikai változata szorul átgondolásra.
– Kérdés, hogy vajon melyik a gyorsabb: a mentalitásváltás vagy a károsnak tartott gondolkodás által kiváltott negatív folyamatok. Több százmillió embernek kellene másképpen gondolkodnia a jövőben, illetve már „tegnap” is.
– Úgy tűnik, nincs esélye annak, hogy olyan gyorsan értékrendet és fogyasztási kultúrát váltsunk, hogy valamit érdemben tehessünk a klímaváltozás ellen. Jelenleg a jövő leértékelése folyik, tehát minél távolabb történik valami időben és térben, annál kevesebb haszonnal és értékkel bír a jelenre nézve. Sajnos ez az emberi lélekre is teljesen igaz: minél messzebb van tőlünk egy veszély, annál kevésbé jelent ma nekünk problémát. Ez az emberi természetben szinte megváltoztathatatlanul benne van. Most hosszú távú döntéseket kellene meghozni, amelyek haszna 30-40 év múlva jelenne meg egy elhárított klímaválság formájában. Erre pedig az emberek nem hajlandók, mert az aktuális problémáik, a válság okozta bajok uralják a gondolkodásukat.
– Az önzés is a mindennapjaink része lett: sokan vásárolnak és fogyasztanak olyan dolgokat, amikre talán nem is lenne szükségük.
– Ez a fogyasztói társadalom lényege.
– Talán igaza lehet Ulrik Becknek, hogy a kockázattársadalomban nem lehet kitérni a cselekvések hatásai elől.
– Ez kétségtelenül így van. A kérdés, hogy amit teszünk, vajon elegendő-e. A nemzetközi közösség többnyire elfogadta azt, hogy két foknál nem lenne szabad magasabbra engedni az átlaghőmérsékletet emelkedését, mert a felett végzetes és visszafordíthatatlan változások mennek végbe az ökoszisztémában. A klímaváltozás kumulálódó folyamat, vagyis a hőmérséklet egyre gyorsabban fog változni, és olyan tényezők lépnek be, amelyek egyike a másikra épülve gyorsítja a negatív folyamatokat.
– Pedig a két Celsius-fok nem is tűnik soknak. Mi lenne az ára ennek?
– Jelenleg az összesszén-dioxid- és üvegházhatásúanyag-kibocsátás 50 milliárd tonna évente. Ahhoz, hogy két fok alatt maradjon az átlaghőmérséklet emelkedése, 2020-ig 44 milliárd tonnára kellene csökkennie a kibocsátásnak. Ugyanakkor minden előrejelzés szerint 2020-ban a jelenlegi 50-ről 58 milliárd tonnára emelkedik majd.
– Az szép. De mit is jelent ez?
– Észak-Amerika, Európa és Oroszország teljes kibocsátásának felel meg ez a mennyiség. Innen látni, hogy ez a küzdelem teljesen reménytelen.
– Nem az lenne a logikus, hogy a technológiai fejlődés egyre jobb eszközei – eljárások, szűrők, gyártási megoldások formájában – csökkentsék a szennyezés és a károsítás mértékét?
– Igen, de erre egyszerűen nincsen idő.
– De most évtizedekben gondolkodunk.
– Én most 2020-ról beszélek. Az egyik legnagyobb szaktekintély ebben a kérdésben James Lovelock, akinek van egy a hasonlata arra, hogy ha az ön által is említett eszközökkel szeretnénk eredményeket elérni, az olyan lenne, mintha a Niagara-vízesésnél elromlana a turistahajó motorja, és ott akarnák megjavítani. Szerinte csak valamilyen drasztikus intézkedés hozhatna valamilyen változást. Én magam is azt mondom, ez a hajó már elúszott.
– A mindennapi életünkre hogyan hat mindez?
– A Newsweek legutolsó számának egyik cikke előretekintett 2050-ig. A legsúlyosabb hatását a gabonafélék igen erőteljes csökkenésében jelölte meg.
– Ezek a főbb élelmiszerek.
– A világ három legfőbb gabonája a búza, a kukorica és a rizs. A lap szerint 2050-re a szárazság miatt nagy valószínűséggel negyedrészével esik vissza a termelés.
– Az előrejelzések szerint 2050-re kilencmilliárdos lesz az emberiség lélekszáma.
– Igen és a gabonafélék termelésének visszaesése súlyos gondot jelenthet majd.
– Ilyen hatalmas embertömeg ilyen komplex problématömegére ki lehet dolgozni egyáltalán valamilyen stratégiát?
– Persze, hogy ki lehet. A kérdés, hogy mi a garancia a megvalósulására.
– De működő stratégiákra gondoltam.
– Olyat nem lehet, látjuk, hogy milyen huzavona megy a nemzetközi térben.
– Ebben az egész kérdéskörben milyen súlya van Magyarországnak?
– Hazánknak nincsen, vagy minimális a szerepe. A magyar nemzeti termék körülbelül 130 millió dollár, ez a világ nemzeti termékének az 1,8 százaléka. Az üvegházhatású gázok kibocsátása – ahogy említettem, nagyjából 50 milliárd tonna – Magyarországon 70 millió, ez 0,15 százaléka a világkibocsátásnak.
– Itt nem igazán rúgunk labdába.
– Magyarország készíthet klímavédelmi terveket, de vajon ennek milyen hatása lenne? Például előírjuk, hogy hazánk évente 2 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, ez mintegy másfél millió tonna lenne. Kína évente ötszázmillió tonnával növeli a kibocsátást, vagyis nem hogy mi, hanem a nagyobb országok sem tudnak hatást elérni. A Stern-jelentés szerint, melyetAnglia legjobb tudósai állítottak össze,ha Nagy-Britanniában bezár az összes széndioxidot kibocsátó erőmű, 13 hónap múlva a világ kibocsátása ott tartana, ahol a bezárás előtt volt. Kína ugyanishetente öt szenes erőművet épít. Ha például Anglia teljesen megszüntetné a kibocsátást, az két évvel késleltetné a folyamatot Kína miatt. Ez Magyarország esetében csak néhány hónap lenne.
– Ez így látszólag értelmetlen küzdelemnek tűnik. Viszont valamit mégiscsak tenni kellene.
– Ha Magyarország a klímaváltozásra való hivatkozással akarja csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, az nem tűnik indokoltnak. De ha a versenyképességét akarja javítani úgy, hogy javítja az energiahatékonyságát, az energiamérlegének az összetételét, akkor is eléri a hatást. Csak akkor a cél nem maga a klímaváltozás elleni fellépés, hanem a gazdasági versenyképesség javítása, s ez elfogadhatóbb indok.
– A „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” a zöldek egyik kedvenc jelmondata. És meg is vannak a kezdeményezések biokertek és -faluk, fenntartható gazdálkodások formájában. Mégis úgy tűnik, hogy ez a sok kis apró részlet nem akar egy nagy egésszé összeállni.
– Benne vagyunk egy olyan világban, ahol a világkereskedelem globalizált és liberalizált, a tőke és a szolgáltatások szabadon jönnek-mennek. Ezek ellehetetlenítik a lokális gazdaságot, a helyi kezdeményezést. Hogy mást ne mondjak, a világ mezőgazdasága egy tucat nagy élelmiszer-feldolgozó cég kezében van, és ezek a kereskedelem révén fejtik ki hatásukat. De ez bármelyik ágazatra érvényes lehet. Ennek igen súlyos globális környezeti ártalmai vannak. Az egyik kiút az lenne, hogy a gazdasági tevékenységet lokális szinten – kisközösségek és önellátás képében – fejlesszük. Ez megoldás lehetne, de a globális világ lefojtja. Súlyos dilemma, hogy a lokális tevékenységet hogyan is lehetne érvényesíteni.
– Vagyis ezek a nagy cégek a termelés és az eladás teljes vertikumát uralják, és nem engednek be a rendszerbe külső szereplőket. Régebben olyat is olvastam, hogy bizony a nagy vállalatok tisztességtelen eszközökkel is érvényt szereznek akaratuknak a végeken.
– A nagy nemzetközi monopóliumok mindenhol tisztességtelenek. A szabad verseny nem arról híres, hogy erkölcsös.
– Miközben – akár a klímaváltozás miatt is – élőlények pusztulnak ki, vajon elfogadható-e alapigazságnak, hogy az embernek, mint a többi mellett az egyik fajnak, örök időkre van helye a Földön? A természeti környezet változása, ezek hatása a túlnépesedett emberiségre vajon milyen hatással lehetnek, és milyen, akár a szó mai értelmében vett élhetetlen világot alakíthatnak ki?
– Lovelock azt mondja, hogy a század végére 500 millió, legfeljebb 1 milliárd ember éli túl a klímaváltozást.
– Előbbi nagyjából Európa lakossága.
– Szerinte a klímaváltozás okozta károk egy globális nukleáris háború hatásával érhetnek majd föl, és ezt mondja a Stern-jelentés. Martin Rees, aki az egyik legjelentősebb tudós, emellett felsorol még számos egyéb rizikófaktort; szerinte nem elhanyagolható annak a veszélye, hogy az emberi faj még ebben a században kipusztítja önmagát. Olyan GMO-kat állíthat elő, amelyek képesek lesznek az önsokszorozásra. Ha nem szándékoltan – vagyis úgy, hogy nincs ellenszer – olyan GMO-t állítanak elő, amely szabadon terjeszkedhet, az feléli az egész bioszférát.
– Ebben a kérdésben látványos viták vannak jelenleg is. Milyen egyéb veszélyek lehetnek még?
– Ilyen a nanotechnológia is, vagyis az atomszintű „gépek”, szerkezetek összeszerelése. Szerinte ha véletlenül olyan szerkezetet állítanak elő nem szándékoltan, amely képes az önsokszorozódásra, az nemcsak a Földet, de az egész naprendszert is „összedöntheti”.
– E tudásokat, információkat hogyan lehetne lehozni annak az egyénnek a szintjére, akitől éppen a kulturális váltás az elvárás? Az olyan földrészeken, ahol napi egy dollárból élnek, mindez teljesen természetesen senkit sem érdekel. Ahol kétévente cserélgetik az autókat, hatalmas házakban laknak, az is másfajta gondolkodást mutat. Nekik hogyan lehet elmagyarázni, hogy másképpen kellene gondolkodni, már „tegnaptól”?
– Ez társadalmi csapdahelyzet. Nem lehet azt mondani, hogy a politikusok nincsenek tisztában a folyamatokkal, még az USA-ban is látják, hogy mi a helyzet. De ha ott egy politikus azzal kezdene kampányolni, hogy „elégedjetek meg családonként egy autóval, ne akarjatok mindenáron kertvárosban lakni, mert tönkretesszük a bolygót”, arra garantáltan nem szavaznának. És nem lehet azt mondani azt sem, hogy nincs elég információ és az emberek tudatlanságban élnek. Egyszerűen nem érdekli őket.
– Éljünk jól, aknázzunk ki a pillanatból mindent, merthogy élménytársadalomban élünk?
– Ez a carpe diem.
Ezek érdekelhetnek még
2024. November 10. 19:43, vasárnap | Életmód
FELÚJÍTÁSI HULLÁM: NEMZETKÖZI WORKSHOP A TÁRSASHÁZI FELÚJÍTÁSOK FELLENDÍTÉSÉÉRT BUDAPESTEN
Az Európai Építőipari Szövetség (EBC) és az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) szervezésében ma egy átfogó szakmai workshopot tartottak Budapesten a társasházi felújítások ösztönzésére, melynek középpontjában az energiat
2024. November 09. 07:53, szombat | Életmód
Energiaügyi Minisztérium: idén is jócskán több mint 1 gigawattal nő a hazai naperőművi összteljesítmény
Az átviteli rendszerirányító MAVIR frissített adatgyűjtése szerint november elsejére összesen 7351 megawattot tett ki a hazai napenergia kapacitás.
2024. November 07. 07:54, csütörtök | Életmód
Karikó Katalin: be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek
Be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek - jelentette ki Karikó Katalin szerdán a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Innovációs napján.